20.

 

Ashilinak úgy tetszett, hogy kerülő úton mennek vissza a megfigyelőterembe, de végül kezdte felismerni azokat a fénypontokat a folyosón, melyek a nem is olyan rég maga mögött hagyott terembe vezettek. A padló fölött tizenöt méter magasan lévő, jó kilátást nyújtó, mozgó helyzetéből minden egészen más volt.

A Drex befordult egy sarkon, és belépett a terembe. Eközben a lány meglátta társait és öt foglyukat a padlótól a mennyezetig húzódó átlátszó, ívelt panelen át. Ők is észrevették az újonnan érkezőt, és viselkedésüket még ebből a távolságból is érdekes volt megfigyelni.

Bassan fojtott kiáltással, melyet a tágas téren át is hallani lehetett, jobbra elrohant. Látva, hogy a Drex egyre közelebb ér, térdre esett, s karjával eltakarta az arcát, mintha azzal, hogy nem látja, el tudná űzni a jelenést.

Argolo, Fontes és Praxedes megmarkolták a fegyvereiket (inkább próbaképpen, gondolta a lány), és egymással szoros köteléket alkotva hátrálni kezdtek a foglyok közeléből. Ami ez utóbbiakat illette, nekik nem volt hová futniuk. Heath Gelmannt támogatta, miközben Shimoda és Iranaputra szánalmas pajzsot alkotva álltak előttük. Hawkins kicsit arrébb, egymagában állt, és hisztérikusan nevetett.

A lány rájött, hogy magaslati helyzetében valószínűleg nem látják őt. Nem mintha okkal elvárható lett volna tőlük, hogy észrevegyék. Érthető, hogy figyelmüket a közeledő Drex fölébük magasodó tömege vonta magára.

- Ezek a társaid?

- Csak a jobbra lévő öt ember. A többiek azok voltak, de már nem azok. Fegyverük van.

- Cosmata, ne hagyj el! Gondolod, hogy lesznek olyan bolondok, hogy használni is megpróbálják?

Mielőtt a lány válaszolhatott volna, az idegen lehajolt az odalenti három emberhez. Nem volt ez, persze, olyan igazi lehajlás, hiszen a Drexnek nem volt dereka. Mivel a csáp, melyen Ashili ült, vadul imbolygott, a lány úgy szorította a combjával, hogy a végén belesajdultak az izmai.

- Ti, ott! - zúgott a Drex mellére szerelt műszerekből a fordítás. - Azt merészelitek gondolni, hogy csenevész kis eszközeitekkel fenyegethettek engem?

- Mi?! - vinnyogta Argolo. Máris eldobta a fegyverét, és a kezét a háta mögé rejtette. Fontes sietve utánozta. Praxedes érthetetlen módon vonakodott csatlakozni társai okos viselkedéséhez, mígnem egy légvezeték méretű csáp lesújtott előttük a padlóra, és a csúcsán lebegő autnok haragosan lobogó, tíz méter átmérőjű türkizkék gömbbé fújta föl magát. Praxedes fegyvere még a többiekénél is messzebbre vitorlázott.

- Miféle eszközeinkkel? - nyögte ki nagy nehezen. - Fizikailag akartatok bántalmazni! - szegeződött négy fekete-piros, dülledt szem a parányi emberekre.

- Nem, nem! Csupán reflexmozdulat volt, semmi más!

Fontes és Argolo félig vonszolták, félig vitték a zokogó Bassant, miközben parancsnokuk azon kínlódott, hogy valahogy kijöjjön belőle néhány megnyugtató szó.

A Drex azonban nem hatódott meg.

- Barátságtalan, mindazáltal tehetetlen gesztusként értékelem.

- Ne izgasd magad! - kérlelte Praxedes kétségbeesetten.

Az idegent négy lába egyetlen óriás lépéssel közelebb vitte. Szeme tűzben égett.

- Nagyon, nagyon feldühített!

A három kommandós fejvesztetten futni kezdett jobbra, a kapu felé, magukkal vonszolva a magával tehetetlen Bassant. Csak érjék el a folyosót, ott már gyorsabban haladhatnak!

A Drex pár pillanatig utánuk nézett négy szemével, majd visszafordult az öt várakozó öregemberhez. Hawkins abbahagyta a nevetést.

Iranaputra összeráncolta a homlokát, és kezével a magasba mutatott.

- Lehet, hogy maga az odafönt, Zabela Ashili?

A lány kihajolt, s közben erős lábával keményen szorította a lassan ingó csápot.

- Persze, Ő meg egy Drex.

- Erre a következtetésre már mi is eljutottunk, kedvesem - szólalt meg elcsigázott hangon Mina Gelmann. - Ő a barátom.

- Nem vagyok a barátod - fordította utasára baljós, többszemű tekintetét az idegen. - Felületesen ismerjük egymást.

- Hálásnak kellene lenned ezeknek az embereknek - mondta a lány, aki úgy érezte, nincs értelme a túlzottan tisztelettudó viselkedésnek. Ha a Drex úgy érzi, elege van belőle, majd lerázza magáról, mint egy porszemet. Jobb, ha gondolkodásra készteti. - Ők indították be újra a Hajódat, s keltettek fel álmodból, amely nélkülük talán örök álom maradt volna.

- Amiből az ellenség felriasztása következett.

- Ebben nem lehetsz biztos. És ha végül amúgy is jött volna az ellenség, és téged a Hajóddal együtt tétlenségben talál? Örökre eltemettek volna.

- Nem túl meggyőző az elméleted - felelte az idegen, csápja mindamellett óvatosan ereszkedett le a padlóra, hogy a lány egyetlen rövid szökkenéssel leugorhasson róla.

- Maga tud a közelgő idegen flottáról? - kérdezte Shimoda.

- Azt mondja, az ellenség - bólintott a lány.

- Nos, akkor hát rendben van - jelentette ki Heath. - A Hajó tetszőleges számú támadót le tud győzni, így van?

- Tévedés.

A Drex, az apró embereket kikerülve, nehézkes léptekkel a legközelebbi monolithoz csoszogott, és nekidőlt. Az autnok beleolvadt az építménybe, amelyen abban a pillanatban sötétkék fény ömlött el. Az alakja változni kezdett, folyékonnyá vált, és kezdte fölvenni a Drex teste körvonalait. Mihelyt a folyamat befejeződött, az autnok ismét a felszínre emelkedett, és visszavette megszokott, elliptikus formáját.

A millió év óta először munkára fogott harci végtag észrevehetetlenül fölemelkedett, megfordult, és a padló felett néhány centiméterrel, egy indigókék energiapárnán lebegett. Csápok intettek kidomborodó felírtatok és egyéb kapcsolási pontok felé. Az autnok engedelmesen szökkent egyiktől a másikig, egyikbe-másikba be is bújt, majd újra előbukkant, másokkal meg csak futó kapcsolatot létesített. A megfigyelőterem megelevenedett a kigyulladó fényektől, amelyek ide-oda cikáztak, mint foszforeszkáló tengeri lények az elhaladó csónak farvizében.

A hat ember ámulva nézte az átváltozást. "Gyönyörű és baljós!" - gondolta Shimoda.

Az ívelt megfigyelőablak mögül eltűnt a holdfelszín eddig látható darabja, s átadta a helyét a rebbenéstelen csillagmezőnek. A magasban, az egyik görbe fal tetején is megjelent egy csillagmező, melynek belsejében zöld csillogású fények sokasága forgott körbe egy ütemre.

- Az ellenséges előőrs - jelentette be a Drex. Az autnok kilőtte magát az egyik csáp hegyéről, megérintette a képet; amely azonnal átváltozott egy ismeretlen csillaghalmazzá. - Azt az útvonalat kell hazáig bejárnom. Ha még ott van egymillió év után is. A galaxis központjának közelében, majdnem a ti rendszeretekkel szemközt van. Hosszú az út odáig. De hát pihentem eleget.

A lábuk alatt enyhe remegés futott át a nagy Hajó testén; mindenki megérezte, micsoda rendkívüli erők keltek életre hirtelen.

- Várj csak, öreg! - meredt Heath rossz előérzettel a magasba, ahol az idegen már biztonságosan elhelyezkedett parancsnoki székében. - Ugye, nem akarsz még elindulni?

- Látom, van annyi intelligenciátok, hogy rájöttök arra, ami kézenfekvő.

Heath végignézett a barátain, majd újra föltekintett a Drexre.

- De ha te beröppensz a tachyűrbe, vajon ez az ismeretlen hadiflotta oda is követni fog?

- Úgy képzelem, hogy itt majd materializálódik, és hozzákezd ezeknek a koordinátáknak a felkutatásához. De addigra, remélem, már jó messze járok ettől a rendszertől.

- Bocsáss meg, ha megismétlem, amit jó barátom, Wesley kérdezett: ők továbbró is követni fognak, nem? - kockáztatta meg Gelmann.

- Végül. Előbb átkutatják ezt a térséget, hogy megtudják, valóban, elment-e a Hajó, s nem maradt-e valami nyoma a fajtám jelenlétének. Eközben, úgy képzelem, annak a vidéknek, ahol ez a Hajó aludt, a jó részét el fogják pusztítani. Éppolyan alaposak, mint amilyen irgalmatlanok.

- Akkor maradnod és harcolnod kell! - fenyegette meg ujjával rosszallóan a csápos kolosszust Gelmann. - Nem szaladhatsz el csak úgy!

- Mina, az Isten szerelmére! - súgta kétségbeesetten Hawkins.

Az oszlopszerű parancsnoki szék nehézkesen szem befordult vele. Négy égő fekete-vörös szem tekintett le gőgösen a törékeny kétlábúra, amely parancsolni merészelt neki.

- Miért nem?

- Engedjen, Wallace! - rázta le az asszony Hawkins kezét, és összehúzott szemmel fölnézett a Drexre. Hallgass ide! Mi nem kértünk rá, hogy gyere és ásd el magad a bolygónkon. De még így is békén hagytunk. Senki sem háborgatott. Most úgy fest a dolog, hogy a Hajó feléledése idevonzotta ezt a hatalmas idegen flottát. Nem hagyhatod, hogy simán földkörüli pályára állva romboljanak és pusztítsanak.

- Figyelj rám! - rezegtek sokatmondóan a csápok. - Semmik vagytok nekem. A világotok semmi nekem. A fajotok a semminél is semmibb nekem. Egyik szeme Ashili felé villant. - Néha ugyan szórakoztatóak vagytok a magatok primitív, ostoba módján.

Az elmúlt évtizedekben tucatszámra próbálták az emberek lecsillapítani Mina Gelmannt. Senkinek sem sikerült. Az egymagában álló Drex sem járt jobban. Az öregasszonyban megvolt az a ritka bátorság, amely abból a mindenekfölött való bizalomból származott, hogy minden, amit mond, tökéletesen korrekt. Másképpen fogalmazva túl gyorsan beszélt, semhogy észrevehette volna, ha valami butaságod mond.

- A Föld volt a rejtekhelyed, a menedéked. Nem érzel iránta hálát?

- Mélyálomba parancsoltak! - dörgött az idegen. Nem kértem ezt a sorsot. Szívesebben mentem volna messzire az enyéimmel, amikor elkészítették a nagy Hajót. Nem kívánhatsz hálát a magadfajta iránt, mert még nem is léteztetek, amikor eltemettek. Nem tartozom nektek semmivel. Legyetek hálásak, hogy elviselem bosszantó jelenléteteket, és nem kenem szét a padlón jelentéktelen kis testeteket.

- Csodálatos - mormolta Hawkins. - Végül megtaláltuk a feltételezett idegeneket, akikről mindenki azt állította, hogy nem léteznek, kiderül, hogy fejlettek, hatalmasok, és nem érnek egy hajítófát se.

- Ha! - tette csípőre Gelmann a kezét, s még hozzátette azt az értő pillantást, amely udvarlók nemzedékeit bőszítette föl. Ebben a pillantásban benne volt, hogy az asszony a világegyetem titkainak kulcsát tartja a kezében, de semmi értelme megosztania mással, mert úgysem értené. Te meg végképp nem.

A négy szem fölötti súlyos bőrlebeny enyhén megereszkedett.

- Ha?

- Ha! Kezdettől fogva igazam volt! - Hátranézett Hawkinsra, aki megpróbált a padlóba süllyedni. Ilyen fazon, és kész.

- Fazon? Mit jelent az?

- Azt, hogy gyáva, hencegő alak vagy. Milyen jólesik neked, hogy fenyegethetsz minket, akik sokkal kisebbek vagyunk nálad. De hogy odaállj egy igazi ellenség elé, olyan elé, aki most közeledik felénk, azt már nem! Te aztán nem!

- Még az én végtelen türelmemnek is van határa! mennydörögtek a Drex szavai a teremben. Hawkins megrettenve nézett körül, s mert nem talált hirtelenjében búvóhelyet, Shimoda háta mögé húzódott.

- Látod? Te is tudod, hogy igazam van. Folytasd csak, hisz olyan büszke vagy a logikádra! Magyarázd meg nekem! Dühöngeni, toporzékolni, gyilkolni minden értelmetlen állat tud. Mutasd meg nekem, hogy az a nagy eszed, akárhol tartod is, vad fenyegetéseknél többet is ki tud főzni. Vagy nem tud?

Az öregek kis csapata szorosan felsorakozott mögötte. Ashili visszatartotta a lélegzetét.

- Félreértésben vagy - intett ravaszul a csáp. Engem hazarendeltek. Felelős vagyok.

- Felelős vagy a világért, amely neked és ennek a Hajónak ezerszer ezer évre menedéket nyújtott. Ha nem lett volna biztos rév, most talán nem volnál abban a helyzetben, hogy haza indulhatsz. Hol tartod az erkölcsi elveidet?

- A huszonnégyes szekció hatos szintjén - válaszolta a Drex. - A Hajóm rejtett el, nem te és nem is a világod.

- Nem érzel lelkifurdalást, amiért talán megakadályozhattad volna sok ezer ártatlan, intelligens lény halálát? Berepülhetsz a tachyűrbe úgy, hogy ez mindig ott lesz az agyad egy hátsó zugában, hogy minden ébredésnél ott motoszkáljon benned, és mindig megzavarja az álmodat? Mit mondana erre az, aki nálad az anya szerepét tölti be?

A Drex Ashilire bámult.

- Lehet, hogy a műszaki tudományotok kezdetleges, de a mentális fegyverzetetek aggasztóan fejlett. Hogy viseli ezt el bárki?

- Idővel megedződtünk - nézett Shimoda jámbor képpel az idegenre.

A csápok görcsösen összehúzódták; kettő összegabalyodott, és percekbe telt, mire a Drex szétválasztotta őket. - Igaz, hogy ezt a Hajót nagy ellenséges erőkkel való megütközésre tervezték, de még ha én irányítom is, kiderülhet, hogy a közeledők után egy sokkal nagyobb haderő sorakozott fel. A Drex haditudománya fejlettebb, mint képzelnétek, de nem mindenható. Ha azt hiszitek, csak azért pihentem egymillió évig, hogy egy sereg nyüzsgő nem-Drex elpárologtasson a Hajómmal együtt, akkor csakis a ti észjárásotokban lehet a hiba.

Mindez annyira körülményes volti hogy Victor Iranaputra valósággal meghökkent. Mint az élet körfolyamata. Mint az élőlények, a viták és a megoldások is örökösen reinkarnálódtak. Tétován előbbre lépett.

- Mondd meg nekem: találkozott a néped valaha más értelmes lényekkel ezen az ellenségen kívül?

- Nem.

- Tévedsz. Épp most ismertél meg bennünket. Ezt nem érdemes megvédeni?

- Miért? Ugyan mit tehet a te fajtád a nagy és mindenható Drexért? Testileg parányiak vagytok, a tudományotok kezdetleges, és még azt is megkockáztatom, hogy a többi teljesítményetek is hasonló értéket képviselhet.

- Ne hatunk alapján ítéld meg az egész fajunkat! Számban kipótoljuk méretbeli hiányosságunkat, és vannak olyan fegyvereink, amelyekkel végül el tudnánk pusztítani ezt a Hajót is, és az ellenség hajóit is. Nemcsak hogy a szövetségesetek lehetnénk, de az egyetlen lehetséges szövetségesetek.

Ashili, aki már látta, merrefelé halad Iranaputra, izgatottan átvette a szót:

- A világegyetem magányos, puszta hely még az olyanoknak is, mint a Drex. Hol találnál benne másokat; akikkel vidáman tölthetnéd az időt? Hol találnál egy másik értelmes lényt, akivel elcseveghetsz? Mi nagyon jól tudunk beszélgetni.

Az idegen zengő hangon kifújta a levegőt. - Ezt még ha akarnám, sem tagadhatnám.

- Senkinek sem jó egyedül lenni, különösen nem egy egész fajnak - jegyezte meg Gelmann. - Tudom, láttam, hová vezet. Egyik ostoba törzsi veszekedés jön a másik után.

- Úgy érti, nem kérték fel rá, hogy legyen döntőbíró valamennyiben?

Az idegen maróan gúnyos megjegyzését éppúgy nem vette föl, mint hosszú évek óta a férfibarátaiét sem.

- Még nem - felelte egyszerűen.

- - Barátságot, szórakozást, katonai segítséget és… és másságot ajánlhatunk fel neked - bizonygatta Ashili reménykedve.

- Az utolsót biztosan - mondta a Drex, akinek megint meggyűlt a baja a csápjaival. - Még a legeszementebb meditációban sem képzelhetni el fajt, amely ennyire át tudja adni magát a végtelen szóáradatnak. Külön képzést kaptok vitatkozásból?

- Csak néhány kiválasztott - kockáztatta meg Shimoda szolgálatkészen.

- Te a Drex erejét emlegeted - folytatta Gelmann. - Meg ennek a hatalmas Hajónak az erejét. Ezzel most azt akarod mondani, hogy ha nem volna esély ezzel az ellenséggel szemben, meg kellene bocsátanod bármilyen személyes belekeveredést?

- Természetesen volna esély. - A vörös pupillák hol kitágultak, hol összeszűkültek. - Egyáltalán miért vesztegetem az időm azzal, hogy ilyenekről beszélgetek veletek?

- Mert olyan jó, ha van valaki, akivel beszélgethetünk, nem? - erősködött Gelmann. - Még ha az a valaki jelentéktelen és primitív is. Mert abból ítélve, amilyennek eddig láttalak, és amit hallottam rólad, bocsásd meg egy jelentéktelen kis lény botor feltételezését, a Drex éppolyan társas lény volt, mint az ember. Abból ítélve, amit tudsz, más nem maradt, akivel beszélgethetnél, csak mi.

- Lehet, hogy mi kicsik vagyunk - magyarázta oda nem illően Shimoda -, de nagy eszméink és jelentős törekvéseink vannak.

- Jól van, elég már! - bömbölte az idegen, amitől Gelmann kivételével mindenki összerezzent. Vannak rendszerek, amelyeket haszonnal lehet újra átvizsgálni még a fősereg támadása előtt. Elég sokáig fogom halogatni, hogy újabb elemzéseket végezhessek. Egy feltétellel - néztek le a baljós fényben égő idegen szemek az emberek maroknyi csoportjára.

- Mi lenne az? - tudakolta Iranaputra.

Az egyik csáp reszketve mutatott a dacosan álló Gelmannra.

- Bírjátok rá, hogy fogja be a száját, vagy magam fogom elhallgattatni! Úgy szurkálja az agyamat, mint valami sebész.

"És a Nagy Öregek még azt hitték, egyedül az Ellenséggel kell majd szembeszállnom! - dörmögte magában méltatlankodva, miközben elfordult tőlük. - Csak azt nem látták előre, hogy a majmok ékesszólókká válnak!"

Minthogy a Drexnek úgy tetszett, hogy tovább nem vesz róluk tudomást, az emberek nem tehettek mást, mint hogy vártak. Várták, hogy megérkezzen az ellenség. Az ellenség, amely előőrsként ezer hadihajót tudott felvonultatni.

Iranaputra és Shimoda magukra vállalták, hogy féken tartják az izgatott Gelmannt, aki, ha engedik, folytatta volna az idegenhez intézett nagyhangú szónoklatát.

- Legyen belátással, Mina! - próbált határozott hangot megütni Iranaputra. - Amit kértünk, abba belement. Miért akar mindent kockára tenni?

- Nos - felelte az asszony -, én csak arra gondolok, hogy ha ezt a Hajót arra építették, hogy megütközzék ezzel az ellenséggel, akkor ezt kell tennie. Nem lehet valami nagyon erkölcsös civilizáció tagja, ha képes olyasmire gondolni, hogy elfut, és minket védelem nélkül hagy.

- Drága Mina - suttogta Shimoda a legnagyobb kínban -, próbáljon kicsit halkabban beszélni!

- Tekintve a közelségünket, a Föld továbbra is veszélyben foroghat.

Heath eddig nagyon erősen gondolkodott valamin. Most előbbre lépett.

- Mondanék valamit, öreg.

- Mi van már megint? - fordult hátra a Drex.

- Szóval, ha neked mindegy, mi szeretnénk megkímélni a jó öreg Otthonvilágot a közelgő világfelfordulás esetleges ártalmaitól, úgymint egyik-másik világrész tengerbe süllyedésétől meg hasonlók. Ez a helyzet amúgy sem tűnik számomra jól védhetőnek.

- Csakugyan? - görbült el a Drex kerek szája. - És te, végtelen bölcsességedben, mit javasolnál?

- Bolygórendszerünknek van egy-két gázóriása a naptól számított tachyűri hármasugrásnyira kifelé. A legnagyobbnak épp ilyen méretűek a holdjai, mint amely körül most mi is keringünk. Mi lenne, ha összezavarnánk az ellenség nagy hatósugarú detektorait? Azzal kikapcsolnánk az aktív dísztorziós energiája jó részét.

- Mondhatom, szemtelenek vagytok, apróságok mondta a Drex, majd rövid időre elhallgatott. - Figyelembe veszem a világot, melyről beszéltek. Egy ottani pozíció valóban hatékony megoldás lehet. Még adódhat alkalom, hogy a helyi katonai adottságot figyelembe véve újabb javaslatot tegyetek.

A kinti csillagmező bólintott, s átadta a helyét egy másiknak. Iranaputra Heath karjára tette a kezét.

- Jól van, barátom?

A könyvtárosról patakokban folyt a veríték.

- Ide figyeljen, Vic, az, hogy magának és a többieknek linkeltem, az egy dolog. Csak az a baj, hogy nem tudom magam túltenni rajta.

- Legyen továbbra is az, aki lenni akart - mosolygott biztatóan Iranaputra. - Mindannyiunknak jót tehet, ha megőrizzük a józan eszünket.

Heath bátortalan félmosollyal bólintott, és zsebkendőjével megtörölgette a homlokát és a monokliját. - Tudunk segíteni valamiben? - kiáltotta Shimoda fölfelé, kezéből tölcsért formálva a szája előtt.

- Hé, beszéljen csak a maga nevében! Én már visszavonultam - kapta meg Hawkins a barátját.

- Mi van? - nézett le rá a Drex.

- Azt kérdeztem, segíthetünk-e valamiben. Egyes műszerek leolvasásában például? Vannak-e állások, amiket elfoglalhatnánk?

- Igaza volt annak, aki Ashilinek nevezte magát: ti valóban roppant szórakoztatóak vagytok. Semmit sem tehettek, de elragadóak vágytok, hogy felajánljátok. Már maga a megjegyzés is szórakoztat és felvidít. - Visszanézett a kis holókra, melyek ott úszkáltak előtte a levegőben. - Hamarabb lehetnétek a Drex társai, mint az ellenségéi. Senki sem lehet az ellenség barátja.

- Nagyon gyűlölöd őket - jegyezte meg Iranaputra. - Tényleg olyan félelmetesek?

- Ami a viselkedésüket illeti, számotokra felfoghatatlanul gonoszok, külsőre pedig annyira különböznek tőlem, mint én tőletek, és ezerszer ellenszenvesebbek, mint gondolnátok. Gondolkodás nélkül, értelmetlenül, hideg fejjel gyilkolnak és pusztítanak. A rombolás az életük értelme, s azt is úgy csinálják, hogy minél lassúbb és minél fájdalmasabb legyen.

- Elég felháborítónak hangzik - dünnyögte Heath. - Na, miránk ez nem jellemző, haver - mondta gyorsan Hawkins. - Mi békés nép vagyunk:

- Amit oly ékesen bizonyít az a több száz hadihajó, amely nemrég még itt vonult fel, ebben a rendszerben - jegyezte meg fanyarul a Drex.

- Nemrég? - nézett össze Ashili és Heath.

- A legtöbb, bár nem mindegyik, már elment. Csak néhány maradt itt.

- Az emberek féltek - szólalt meg Gelmann. Csak eddig bírta hallgatással. - A Hajód mérete ijesztette meg őket.

- Ahogy az én méretem megijeszt téged?

- Hát, nem éppen. Bevallom, először elképedtem egy kicsit. Valahogy úgy, mint annak idején, kislány koromban, Izzy bácsikámtól. De most már minden rendben van. Már megszoktalak. Az ember nem ítélhet meg valakit a mérete után, még ha kétszer vagy tízszer akkora is, mint ő. Bocsáss meg, amiért ezt mondom, de a személyiség mindenképpen személyiség.

- Milyen különös elgondolás. Ti nagyon furcsa faj vagytok.

Egyik csápját belemerítette egy holóba, és megkeverte annak égi tartalmát.

- Jön az ellenség - mondta. Fénycsíkok jelentek meg a boltozatos falakon, átvillantak a mennyezeten, s megvilágították a padló egyes részeit. Olyan volt, mintha egy elképzelhetetlenül nagy drágakő belsejében állnának, melyet kívülről reflektorok tucatjai világítanak meg. Hunyorogniuk kellett, sőt a szemüket is eltakarták az erős fénykitörések elől.

- Egymillió évet aludt át - hirdette ki a Drex. De lehet, hogy csak hangosan gondolkodott, és azt továbbította automatikusan a tolmácsszerkezet. - Most végre ébredezik.

- Ez az ellenség járt valaha ebben az űrszektorban? - kockáztatta meg a kérdést Shimoda.

- Tudtommal nem - válaszolta a Drex. - Épp ezért kellett a ti világotokon elrejteni a Hajót. Minden a tervek szerint történt.

- Kivéve talán azt a tévedést, amely a te felélesztésed körüli időeltolódásban jelentkezett - vetette föl Iranaputra.

- Lehet mondani.

 

Sobran gondolataiban mélyen elmerülve ült parancsnoki székében, s próbálta nem elképzelni, milyen sors várhat az Otthonvilágra, melyet ő, Hiroshigi és a többiek magára hagytak, hogy sietve visszatérjenek, ki-ki a saját rendszerébe. Lehangolt merengését a híradósok főnökének nyugtalan arca szakította félbe.

- Admirális úr, most kaptunk jelentést a távolsági kereskedelmi járatoktól és az automata állomásoktól. Az idegenek előőrse szétszéled.

- Hogy érti azt, hogy szétszéled? - húzta össze a szemöldökét Sobran, és ültében kiegyenesítette a hátát.

- Szétszóródik. Elrepül különböző irányokba. Amennyire a gyéren beérkezett hírek alapján meg tudjuk ítélni, némelyek a Keiretsu ellenőrizte világok, mások a Viktória Liga, sőt egyesek a Szövetség felé tartanak. Közben mind kisebb és kisebb csoportokra szakadoznak szét.

Sobra arca megfeszült.

- Ez azt jelenti, hogy van esélyünk a legyőzésükre. A nagyobb flották a saját rendszereik védelmére összpontosíthatnak, és ha ott megverték ezeket a lényeket, elindulhatunk a kisebb ligák megsegítésére. Ezek a lények taktikai öngyilkosságot követnek el.

- Úgy van, uram. Ez az általános vélemény. Erre a legkevésbé sem lehetett számítani.

- Vagy maguk sem tudják, mit csinálnak mondta óvatosan, erősen töprengve Sobran -, vagy jó okuk van rá, hogy bízzanak a stratégiájukban. Csak azt nem értem, miért érdeklődnek most hirtelen más világok iránt, amikor a műtárgy, amely feltehetőleg ide vonzotta őket, a Naprendszerben maradt.

- Ha valóban előőrsöt alkotnak - szólt át a helyettese a közelből -, talán azért oszolnak most szét, hogy megnézzék, nincsenek-e más műtárgyak is a környéken. És ne felejtsük el, még azt sem tudjuk, szövetségesei vagy ellenségei-e a műtárgynak.

.- Lehet, hogy így van. Ámbár minden jel szerint ebből a távolságból is képesek voltak észlelni azt, amelyik a Jupiter közelében van. Miért lett szükség ilyen hirtelen a felderítéshez a kötelék felbontására?

- Én azt mondanám - szólalt meg tétován egy másodosztályú adatelemző lány -, hogy valami olyasmi vonta el a figyelmüket, ami fontosabb volt számukra.

Mindenki, még a főparancsnok is, bambán nézett rá.